gyártó cég:

Valló Péter 

Tom Stoppard 

fordító:

hossza

25 perc

cikk:

Groteszk művekről írva szigorú kritikusok nemegyszer hiányolják a komoly társadalmi mondanivalót, a logikus szerkezetet és mindenekelőtt a közérthetőséget. Talán igénytelenségem okán („szerény embernek sok vágya teljesül") én szeretem a semmit nem mondó, de leleményes nyelvi játékokat is; Kafka nyúlfarknyi novellái (mondjuk az Elutasítás, netán a Vágy, hogy indiánok lehessünk) kéjes gyönyört szereznek, noha mély társadalmi mondanivalót nehéz kihámozni belőlük, túlságosan közérthetőknek sem nevezhetők. (Ugyanakkor nem tagadom, egy alkotás attól még lehet művészi, hogy érthető.) Időnként azonban az írók is szeretnek játszani, s megbocsátható, ha az olvasó vagy a hallgató társul szegődik játékukhoz.

Nem a társadalmi mélységű mondanivalót hiányolom tehát Tom Stoppard kishangjátékából, a Dominic Boot összeomlásából — noha hiányzik belőle. Maga a cselekmény is soványka (akár bárgyút is mondhatnánk): a főhős összevissza utazgatva eltaxizza a pénzét, közben számolgat, hogy belegabalyodik ő is, meg a hallgató is, végül a ruháját adja a taxisnak, hogy aztán pizsamában kezdje az egészet elölről. Nem tudtam felfedezni a darabban különösebb szellemességet, de öncélú játékosságot sem. Ha mindenáron valamit találni akarunk benne, itt-ott talán felcsillan az angol élet visszfénye, meg egy szétszórt egyén túlrajzolt alakja — de ez még nem áll össze szerves egységgé.

Haumann Péter jobb ügyhöz méltó buzgalommal próbál életet lehelni a főalakba. E bűvészmutatvány egy-egy részletben majdnem sikerrel is jár, már-már elvakít a szemfényvesztés. De egészében mégsem válik élővé sem az alak, sem a darab, s így érdektelen is marad. A végére nemcsak Dominic Boot, hanem a hallgató is összeomlik.

B. Fazekas László (FSZM, 1980. szeptember 13.)