Hazai György rendező:

Egy hosszú sorozatra nem könnyű szerepet osztani, különösen akkor, ha a rendezőnek az egészből csupán egy-két részt van lehetősége megtekinteni, és ez általában minden sorozat esetében így van. Olyan, mintha az ember fejest ugrana egy medencébe, de nem tudná, mennyi víz van benne. Nagy rizikó, mert nem lehet tudni, hogy a történet folyamán hogyan változnak majd a karakterek.  Én úgy vagyok vele, ha megnézek egy filmet, elkapok valami hangulatot, ez sokat jelent, így volt a Dallas esetében is, aztán a színészek ismerete és szeretete az, ami segít ebben a munkában. A Dallasnál egyébként úgy éreztem, hogy szinte valamennyi figura „hívja” a megfelelő magyar színészt, csak diszponálni kell. Ennek ellenére voltak, akik nem örültek a figurának.
Például Dallos Szilvi kezdetben nem szerette Ellie-t, azt mondta: „Ez a nő nem csinál semmit, csak jó! Mit kezdjek vele?”
Kránitz Lajos úgy vélte: „Ez a Jockey csak rossz. Ezt mindenki j utálni fogja.”
Szerencsi Éva meg azt mondta: „Ez folyton csak részeg! A »szájakrobatikáját« pedig nem fogom tudni 365 részen át követni.”
Simorjai Emese Pamelával, Csankó Zoli Bobbyval, Végh Péter Cliffel meg volt elégedve, ugyanígy Jockkal Gera Zoltán, Claytonnal Szabó Gyula. Szerencsére elég gyorsan megtalálták magukat a figurában a színészek, és megszerették azt, akit csináltak. A Dallas nagy siker volt, és a magyar színészeknek ebben komoly részük volt.

Dallos Szilvia: Magyar hangja... (Nap Kiadó, 1999)