Pinceszínház, 1969

Díszlettervező:

Fehér Miklós

Jelmeztervező:

Dózsa Katalin

Cikk:

Magyar Ifjúság, 1969. okt. 17.

A Késői kísérlet arról szólt, hogy egy diákcsapat rendező nélkül marad a színházban, és játszanák a Rómeó és Júliát, de elkezdenek vitatkozni azon, hogy milyen stílusban kéne játszani. Így maga az előadás egy színháztörténeti előadássá vált, mert a darab jeleneteit játszották a szereplők klasszikus stílusban, West Side Story stílusban, diák-szerűen, expresszionista, és brechti módon. A nézők egy közösséget láttak a színpadon, akik azt mondták, hogy „próbáljuk meg így, de ez így nem jó…" „ne, hát ne hülyéskedjél már…" és közben a díszletek változtak. Sztanyiszlavszkijtól kezdve Vahtangovon, Meyerholdig és Grotowskiig mentek az utalások, hogyan oldaná meg az adott rendező a jelenetet. Olyan volt ez, mintha nagyon bölcs fiatal színészek maradtak volna magukra, akik tisztában vannak a nagy rendezőkkel. Voltak jelenetek, amiket egyszerűen eljátszottak klasszikus módon, és voltak olyanok, amikről csupán beszéltek a fiatalok. Használtak klasszikus erkélyt folyondárral, piaci ládákat a modern jelenetekhez, bicskák kerültek elő amikor a klasszikusban kardokkal vívtak. A klasszikus stílusú jeleneteknél a Madách Színház Rómeó és Júlia előadásának jelmezeit kapták. A modern változatnál pedig farmerban és garbóban játszottak a szereplők.

A Késői kísérlet egy klasszikus színházi előadás volt keretjátékkal. A világítás is a jelenetek szervező erejévé vált és meghatározta a jeleneteket: a szentimentális résznél szentimentalitás hangulatát megsegítő fényt használtak, egészen addig, amíg egy szereplő le nem állította a jelenetet: „Gyerekek álljunk le, ez így nagyon unalmas így" akkor egy másik fény jött. Az előadásban az is előkerült, hogy az adott szituációt hogyan világítaná Gordon Craig. Tehát a Késői kísérlet teljesen megkomponált színházi előadásként működött. A közönség tudta és tisztában volt vele, hogy a pincések most nem improvizálnak, hanem mindez a színházhoz tartozik. Például amikor holtából felugrott Rómeó és Júlia, Mercutio, aztán Paris, a Capuletek és Montague-k is és visszavedlettek mai pesti fiatalokká, akik színházról, változó előadási stílusokról, Shakespeare-ről és Brechtről vitatkoztak. A jelenetekkel csupán kísérleteztek: hogy hogyan, hányféleképpen lehet értelmezni, előadni Shakespeare darabját. S miközben ezek a bizonygatások, kísérletezések folytak, az ifjú néző játszva és szórakozva, anélkül, hogy egy magyarórán érezné magát, nagyon sok mindent megtudott Shakespeare-ről, az angol reneszánsz színházról, a brechti elidegenítő effektusokról is.

Patonay Anita: Kettős tudat. Mezei Éva közössége és közönsége - OSZMI (http://resolver.szinhaztortenet.hu/study/STD16277)